Rome Total War.. Rajongói oldalam.

"Veni, vidi, vici", azaz, jöttem, láttam, győztem. / Gaius Julius Caesar, i.e.47.-ben /

Barbár népek

A barbár népeknek is van néhány előnyük és néhány hátrányuk. Ellentétben a legtöbb civilizált néppel, a barbárok nem tudnak fejlett utakat építeni, csak gyengébb minőségű földutakat, ami a stratégiai mozgásukat korlátozza. Ennél is fontosabb, hogy a városaikat csak a harmadik szintig tudják fejleszteni, ellentétben a civilizáltabb népekkel, akik az ötödik szintig tudnak fejleszteni. Viszont így gyorsabban elérhetővé válnak a fejlett egységeik. A barbár seregek szervezetlenek, de a harcosaik jobb harcosok, mint a többi nép katonái.

A barbár frakciók:

barbar_roham.jpg

  A barbár gall horda harca a fegyelmezett légiókkal.

  • Britek (játszható): A britek a játék kezdetén a Brit-szigeteket tartják ellenőrzésük alatt, valamint a mai Belgium jelentős részét. A brit seregben találhatóak harciszekerek, festett-arcú, dühöngő kardforgatók és fejhajigálók, akik levágott, mészbe mártott fejeket dobálnak, ezzel demoralizálva az ellenséget.

brittek_ellen.jpg

 Julius katonák britonok ellen.

  • Germánok (játszható): A germánok a játék kezdetén a galloktól észak-keletre és a britektől keletre helyezkednek el, a mai Hollandia és Észak-Németország területén. A germán seregben erős de vad harcosok vannak, viszont itt található meg az egyetlen barbár egység is, amely Phalanx-alakzatba tud állni. Számos harcosuk harcol fejszével, akik klülönösen hatékonyak a páncélozott egységek (például a római gyalogság) ellen.
  • Spanyolok (nem játszható): A spanyolok a Pireneusi-félsziget területén kezdenek, és azokat az ibériai törzseket testesítik meg, akik harcoltak a gallok és karthágóiak ellen, majd később szembeszálltak a rómaiakkal is. Erős gyalogságuk van, köztük olyan egységekkel, melyek támadás előtt gerelyt hajítanak az ellenségre. Viszont lovas és íjász egységük viszonylag kevés van.
  • Dákok (nem játszható): A dákok főként erős gyalogságukra támaszkodnak, például a sarlóval harcoló katonáikra. Annak ellenére, hogy a dákok egy viszonylag gyenge, kelet-európai nép, egész sokáig ki tudják húzni.
  • Szkíták (nem játszható): A szkíták kiváló lovasíjászokkal rendelkeznek. Történelmileg a szkíták csak egy apró törzset alkottak a játék kezdetének korában, és a nagyobb pusztákat a szarmaták birtokolták. Ennek ellenére a szarmaták csak zsoldosokként tűnnek fel a Rome: Total War-ban. A játékban a szkíták egy kiterjedt területet tartanak ellenőrzésük alatt Kelet-Európában, a mai Ukrajna területén.

Görög népek.

A görög népek főleg a Balkán-félszigeten és Anatóliában találhatóak. A görög népek rendkívül erős gyalogsággal rendelkeznek, melyek képesek a phalanx-alakzat felvételére, amivel a lovasságnak és a többi gyalogságnak is meggyűlik a baja.

A görög frakciók:

  • Görög városok (játszható): A görögöknek a játék kezdetén számos gyarmatuk van szétszórtan a Földközi- és Égei-tengeren. Seregük alapját a hopliták képezik, de a lovasságuk és íjászaik viszonylag gyengék (bár a krétai íjászok kiválóak). Igazából a görög városok soha nem egyesültek egy állammá, de sokan közülük szövetségesek voltak.

gorogok_ellen.jpg

 Scipió légiósok görög peltaszták ellen.

  • Makedónok (nem játszható): A makedón sereg középpontjában a makedón phalanx, és a rohamlovasság áll, köztük a Nagy Sándor vezette kísérő lovasság. A játékban, néhány irányításbeli hiba miatt, a kísérő lovasság nem annyira hatékony, mint ahogy azt eredetileg tervezték. A makedónok a mai Görögország területén kezdik a játékot.
  • Szeleukida Birodalom (játszható): A Szeleukida Birodalom hadserege nagyon hasonlít a makedón sereghez. Ebben a seregben viszont találhatóak hopliták, kaszával felszerelt harciszekerek, harci elefántok, vagy római mintájú légiósok is. Ezek miatt ez a játékban a legváltozatosabb sereg. A Szeleukida Birodalom területe az Égei-tengertől egész Mezopotámiáig tart.
  • Trákok (nem játszható): A trákok egy görög-barbár nép, így barbár és görög egységek is megtalálhatóak a seregükben. A legerősebb trák egység talán a sarlós harcos (Falxman), de a trákoknál található még, a szintén erős phalanx gyalogság is. A játék kezdetén a mai Görögország északi részétől a Fekete-tenger partjáig terjedő területet birtokolják.

Karthágói népek.

A karthágói népek Észak-Afrikában találhatóak. Közülük a fő népcsoport a karthágóiak. A seregeik főként a gyors és erős lovasságra és a különböző típusú és minőségű gyalogságra alapoznak.

Karthágói frakciók:

  • Karthágóiak (játszható): A karthágói seregben jól összeállított gyalogság, kiváló lovasság, valamint erős harci elefántok találhatóak, viszont elég kevés íjász egységük van. A játék kezdetén a mai Tunézia és az azt körülvevő területeken helyezkednek el, de van néhány gyarmatuk Dél-Spanyolországban, Szicíliában és Szardínián is.

elefantok_akcioban.jpg

 Római katonák harca elefántok ellen.

  • Numidiaiak (nem játszható): A numidiaiak seregében található a gerelyhajító könnyű lovasság, és több, gerellyel felszerelt egység, de van még könnyű, lándzsás gyalogság, valamint saját légiós egység is. Területük a karthágóiak Afrikai területétől nyugatra található.

Keleti népek

A keleti népek közé, a nagyobb Közel-Keleti népek tartoznak. Seregeik alapja a kiváló lovasság, és néhol felfedezhetünk némi görög hatást, mivel Nagy Sándor is meghódította már a területet (a játék kezdete előtt kb. 50 évvel).

Keleti frakciók:

  • Parthusok (játszható): A pártusok serege főként a lovas egységekre alapoz, különösen a nehézlovasság-lovasíjász kombinációjára, ami gyakran dominál a többjátékos csatákban. De amíg a lovasságuk különösen erős, addig a gyalogságuk gyakorlatilag értéktelen. Emiatt az ostromok igen nehézkesek. Igazából a pártusok területe a Kaszpi-tenger dél-keleti oldalán terült el, a játékban viszont a tenger északi partjánál kezdenek.

partusok_ellen.jpg

 Brutus légiósok lovasság ellen.

  • Örmények (nem játszható): A pártusok seregéhez hasonlóan az örmény sereg is a lovasságra fókuszál. Egyedül az örmények rendelkeznek nehézlovas-íjásszal és keleti nehézgyalogsággal, amely akár phalanx-alakzatra is képes. Az örményeknek saját légiósaik is vannak. A játékban az örmények a mai Törökország hegyeinek térségét uralják.
  • Pontusiak (nem játszható): A pontusiak seregében található gyors mozgású, gerellyel felszerelt lovasság, phalanx-alakzatra képes gyalogság, és harciszekerek. A pontusiak a játék kezdetén Anatólia nagy részét birtokolják.

Egyiptomi népek

  • Egyiptomiak (játszható): Az egyiptomi sereg (az éghajlati viszonyok miatt) könnyű páncéllal ellátott egységekből áll. Az egyiptomi sereg valójában nagyon hasonlított az akkori görög seregekre (olyan egységekből állt, amelyek fel tudták venni a phalanx-alakzatot), viszont a játékban egy korhűtlen egyiptomi sereg látható, amely elsősorban íjászokból, dárdásokból, és külöböző harciszekerekből áll. Az egyiptomiak a játék kezdetén a mai Egyiptom területét és a Földközi-tenger keleti partjait uralják.

egyiptom_ellen.jpg

 Resszkess Egyiptom. Támad a Scipió.

Lázadó népek.

A lázadókat három csoportra lehet osztani, aszerint hogy hogyan viselkednek. Ezek a csoportok a következők:

  • Útonállok vagy kalózok: Az útonállók és a kalózok különböző módszerekkel megtámadják és kirabolják a másik frakciót. Az útonállók lezárják az utakat, ezzel gátolva a kereskedelmet, valamint az arra járó seregeket megtámadják. A kalózok pedig megpróbálják elvágni a tengeri kereskedelem útvonalait, valamint blokád alá vonni a kikötőket. Az útonállók és a kalózok egyre erősebbek lesznek, ha nem zavarják őket, szóval érdemes velük már akkor leszámolni, mikor felbukkannak, mert az erősebb csapataik már a komolyabb seregekre is veszélyt jelenthetnek. A legerősebb lázadó csapatok akár ki is foszthatják a városokat (bár ez nagyon ritka).
  • Dezertőrök vagy felszabadított rabszolgák: A dezertőrök és a felszabadított rabszolgák olyan katonák, vagy rabszolgák, amelyek előzőleg valamelyik frakcióhoz tartoztak, amely kivonta az egész lakosságot vagy katonaságot a városukból. Ezek a csoportok általában vidéken állomásoznak. Nem, vagy csak ritkán rabolnak ki frakciókat. A felszabadított rabszolgák főleg parasztokból és néhány, látszólag katonai egységből állnak (ilyenek a gladiátorok vagy a városi őrség). A dezertőrök jóval veszélyesebbek, ugyanis jól szervezettek és hivatásos katonák is vannak köztük. A dezertőrök általában alakzatban mozognak, és nem hátrálnak meg könnyen, ha fenyegetést éreznek. Néha velük tart egy-egy lázadó tábornok is, aki egy frakción kívüli katonai vezető. Ebben az esetben a dezertőrök jóval veszélyesebbek, és akár városokat is megpróbálhatnak felgyújtatni.
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »